|
"Egy PhD disszertáció esetében mindenképpen a munka hasznosságát, időszerűségét mutatja, ha a dolgozatot nemcsak az értékelők csapata, hanem a szakmai, illetve a témával foglalkozó, de nem ezen a területen dolgozó olvasóközönség is érdeklődéssel forgathatja. Fellegi Borbála könyve ezek közé a munkák közé tartozik, s az - egyébként maximális pontszámmal megvédett, és csekély átdolgozással közreadott - egykori dolgozat önálló szakkönyvként is kiválóan megállja a helyét." (Bányai Emőke, In: Esély, 2009/4) -Hogyan használhatjuk konfliktusainkat közösségi kötelékeink erősítésére? |
|
A European Forum for Restorative Justice (a MEREPS Konzorcium egyik tagja) 2010. június 17-től 19-ig a Spanyolországi Bilbaoban tartotta meg hatodik, kétévenként megrendezésre kerülő konferenciáját. Ez a konferencia egyben a Forum fennálásának tizedik évfordulójáról is megemlékezett. A MEREPS Projekt a konferencia résztvevőinek egyikeként megtartotta nemzetközi szemináriumát. A projekt képviselői és vendégelőadók által tartott előadások egyben a projekt első nemzetközi szintű bemutatkozását is jelentették a szakmai közönség előtt. |
|
A mediáció alapelveit, módszereit, alkalmazási területeit bemutató elméleti előadások és gyakorlati foglalkozások beavatták a hallgatókat a konfliktuskezelés új lehetőségeibe, különös hangsúlyt fektetve a békéltető megközelítés helyzetére és eredményeire a közép-kelet-európai térségben. |
|
A székesfehérvári regionális szakmai konferencia előadásai általános képet nyújtottak a resztoratív szemlélet mibenlétéről, széleskörű alkalmazásának fontosságáról és lehetőségeiről. A Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány a helyreállító szemléletet támogatása érdekében humán területen tevékenykedő szakemberek, munkatársak számára mutatta be a helyreállító igazságszolgáltatás... |
|
Az utóbbi évek változásainak köszönhetően nélkülözhetetlenné vált az Európában már bevett szemléletformálás kezdeményezése a hazai végrehajtó intézetekben is. A Foresee Kutatócsoport párhuzamosan több programmal is részt vesz ennek lebonyolításában. A MEREPS projekt keretén belül 2010 őszére tervezett kísérleti mediációs program részleteit érintő szakmai beszélgetésen az |