Valamiért hajlamosabbak vagyunk felfigyelni arra, amikor a gyerekek alkalmaznak konfliktuskezelő módszereket, mint amikor saját környezetünkben jelennek meg ilyen törekvések – jóllehet, a gyerekek sokszor a felnőttek utánzásából kifolyólag „játszanak” ilyen játékokat.
Bármennyire is próbálom alkalmazni a resztoratív igazságszolgáltatás elveit a mindennapokban, saját vagy az engem érintő környezetben, ezeket sokkal nehezebb átültetni, bemutatni, elmagyarázni, mint gyerekeknek, ezért én is egy gyerekekhez kapcsolódó rövid történetet hozok fel példának.
Egyik nővérem családjában három kis gyerek van, mindannyian kislányok, és nagyon összenőttek, nagyon szeretik egymást. Amellett, hogy lehetőleg mindent együttcsinálnak, figyelnek is egymásra: gyakran hangzanak el olyan mondatok, hogy „Én nagyon szeretem a Mimit, csak ma nyűgös napja van…” – állapítja meg az egyik idősebb lány húgáról.
Az édesapjuk munkája révén volt egy év, amíg az Egyesül Államokban éltek, és abban az időszakban egy alternatív oktatási intézménybe jártak a gyerekek. Ebben az óvodában az óvónők alapvetően próbáltak konfliktuskezelő módszereket csepegtetni a gyerekek életébe. Amikor hazatértek, és újra elkezdtek a régi intézményekbe járni, akkor történt meg egyszer, hogy amikor a két kisebb lány összeveszett, a nagyobbik megpróbálta leültetni őket (akkor éppen a fürdőkádba, mivel az esti fürdés zajlott), azzal a kéréssel, hogy „Most nyugodjatok meg, és mondjátok el, hogy  ki, mit érez, és mi zajlik bennetek…” A mediáció sikeres volt és a gyerekek kibékültek, a történet viszont azóta is példaképpen kering a családunkban.