Mit is jelent számomra a  konfliktuskezelés és a jóvátétel?
 Talán egy kis történet válaszolja meg leginkább mit is jelent. Akkor döbbentem rá igazán milyen jók a resztoratív technikák, mikor az egyik munkám során, olyan vegyes gyerekcsoporttal dolgoztam ahol 8-tól 16 évesekig, roma-magyar fiatalok és fiúk-lányok vegyesen voltak. Egy településen éltek, egy iskolába jártak, de mégsem beszélgetek egymással az otthonról hozott előítéletek miatt.
A csoportokra, játékokra mi vittünk eszközöket, amiket ott hagytunk a településen hétről-hétre. Mindig más gyerek volt a felelős érte, hogy a csoport foglalkozás után összeszedje és elhozza a következő hétvégére. Egyik alkalommal eltűnt egy játék. Természetesen egyből elkezdődőt a címkézés és a gyanúsítgatás a csoporton belül.
Ekkor azonnal csináltunk egy körbeszélgetést, ahol elmondták a gyerekek, hogy miért baj hogy eltűnt a játék: „Most azt gondolják, hogy mi voltunk”- mondja az egyik roma fiú, „nem tudunk játszani, pedig mi is ki akartuk próbálni, nekünk nincs pénzünk ilyen játékokra” és így tovább. A gyerekek nyíltan elmondták érzéseiket, gondolataikat, miért rossz, hogy elvitte valaki ezt a játékot.  Megállapodtunk abban, hogy a következő alkalommal, ha visszahozza a játékot az aki elvitte, akkor semmi következménye nem lesz , továbbra is a csoport tagja maradhat, fel sem kell vállalnia, csak beteszi a többi közé.
A következő alkalommal az egyik fiú felállt és bocsánatot kért tőlünk és a csoporttól. Elmondta, hogy ő vitte el és nem is akarta visszaadni. De elgondolkodott azon, amit mondtak a többiek,  és hogy jól esett neki, hogy nem kellett védekeznie, nem vádolták meg, Ő ilyet még nem élt meg és felajánlotta, hogy jóvátegye szívesen marad segíteni pakolni a csoport után. Ezután a foglalkozás után többen is ott maradtak, segítettek pakolni és volt, aki megdicsérte a fiút, hogy visszahozta. Tanulságos pillanat volt.
A gyerekek az egyetlen „szobrászok”, aki formálni tudják szüleik és a család kommunikációját, valamint ők a jövőnk zálogai. Tőlünk függ, hogyan fognak felnőttként élni, így nagyon fontosnak tartottam a köztük, és velük való kommunikáció fejlesztését. Ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy saját életemben és munkámban is szeretném ezeket az eszközöket, ezt a fajta kommunikációt mindennapivá tenni. Lányomat is ezek alapján nevelem és érdekes nézni, ahogy 3 évesen formálja maga körül az embereket, gyerekeket és ahogy kezeli a mindennapos konfliktusokat. Ő a mi kis mediátorunk.