Az iskolai agresszióról napjainkban egyre többet  hallunk  a  médiában , olvasunk  a sajtóban   és gyermekeink révén  sokszor személyesen is megtapasztaljuk.

Sajnos az iskolai életnek, mint az élet más területeinek is, elkerülhetetlen velejárói a konfliktusok. A konfliktusok nélkül a gyerekek egészséges – az egyenrangú és a hierarchikus viszonyokat, a közösségi normákat megtapasztaló – felnövekedése,  az iskolai szervezet  viszonyrendszerének kialakulása  nem volna elképzelhető. A konfliktusok a fejlődés energiáját szolgáltathatják, ha megoldásuk folyamatával képesek vagyunk támogatni ezt a fejlődést. Ennek záloga lehetne  egy olyan, közösségi és jövőorientált konfliktuskezelő stratégia alkalmazása, amely lehetőséget teremt a konfliktus valamennyi érintettjének részvételére, a résztvevők sajátos és egyéni helyzetének, a konfliktussal kapcsolatos élményeinek érzelmi és értelmi átdolgozására, a konfliktushelyzetben keletkezett károk helyreállítására és a jövőre vonatkozó megállapodások megkötésére.

Az általam feldolgozott eset is egy  általános iskolában nemrégiben  megtörtént fizikai és verbális módon megnyilvánuló agresszióról szól.

Az eset rövid ismertetése

Egyik gyermekem jelenleg egy budapesti általános iskola alsó tagozatos tanulója. A délutáni napközis foglalkozások utáni „játék időben” az összevont napközis csoport két fiú tanulója mostanában többször összeverekedett és nagyon csúnyán beszélnek egymással és a társaikkal is.  A napközis tanítónő már többször jelezte az érintett tanulók osztályfőnökeinek, az iskola vezetőségének és a gyermekek szüleinek is , hogy két tanuló – G. és  K. – sokat verekszik, csúnyán beszél egymással és a társaikkal. A napközis tanítónő egyre kilátástalanabbnak látja a helyzetet a két tanuló között. Úgy érezi, minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a két gyerek viszonyát rendezze. Erre  túl sok energiája megy el , és ezért a többi tanulóra  kevesebb ideje és energiája marad. A napközis nevelő úgy gondolja, amennyiben a két fiú viszonyát sikerülne  rendezni, az  jó hatással lehetne  a többi tanuló  viselkedésére  is.

A konfliktus

A legutolsó eset  közvetlen kiváltó oka : G. a napközis foglalkozáson, az iskola udvarán „büdös bunkónak” minősítette K.-t, aki ezért megütötte G.-t , majd a két gyerek összeverekedett. A verekedés során  mindkét gyerek szemhéja felrepedt.

Az eset kezelésének lehetőségei

Resztoratív konfliktuskezelés vagy fegyelmi eljárás?

A resztoratív (helyreállító) konfliktuskezelés szemlélete sok tekintetben különbözik az igazságszolgáltatás vagy fegyelmi felelősségre vonás szemléletétől. A resztoratív konfliktuskezelésben mindig valaki vagy valakik megsértéséről, tehát a személyeknek, közösségnek okozott kárról beszélünk, ahelyett, hogy egy elvont szabályra (s ilyen az iskolai  Házirend is) vagy törvényre hivatkoznánk.

A módszer célja nem a büntetés,  hanem a belátáson alapuló jóvátétel. A károkozás hatásainak érzelmi megélése és belátása segíti a norma interiorizációját, vagyis tényleges nevelő hatással bír, ellentétben a büntetés külső normákra emlékeztető és hatalmi pozícióból megtett folyamatával.

A megközelítés módja sok szempontból eltér az iskolai gyakorlatban, elsősorban a fegyelmi eljárásban megszokottól:

- Az érzelmekkel is dolgozik, nemcsak a tényekkel. Nemcsak azt vizsgálja, hogy mi történt, hanem azt is, hogy az érintettek mit éreztek ennek kapcsán, s hogy milyen hatást váltott ki belőlük a történet. Csak egymás érzéseinek megismerésével képzelhető el a valóságos belátás és a jóvátétel igényének felébredése.

- Lehetőséget teremt az „áldozatnak” érzelmei kifejezésére és a megbocsátásra.  A megbocsátás nem egyszerűen a nagylelkűség gyakorlása, hanem olyan szükséglet, aminek az áldozat nem feltétlenül van tudatában, de ami nagymértékben befolyásolja az ő állapotát és közérzetét.

- Támogató közeget biztosít az áldozatnak és az elkövetőnek is. A „hagyományos” konfliktuskezelési helyzetekhez képest újszerű, hogy a konfliktus rendezésére irányuló megbeszélésen az áldozat is jelen van, s újdonság az is, hogy a megbeszélés érzelmekkel is dolgozik. Mindez csak úgy képzelhető el biztonságos formában, ha az elkövető és az áldozat egyaránt támogatást kap nehéz helyzetében. A támogatók olyan személyek, akiknek a jelenlétét az elkövető és az áldozat igényli, akiknek a jelenlétében ők biztonságban érzik magukat. A támogatók nem „ügyvédek”, nem feladatuk az általuk támogatott résztvevő megvédése vagy képviselete, s egyáltalán nem szükséges, hogy az elkövető támogatója egyetértsen a szóban forgó cselekedettel; nem a cselekedettel kapcsolatos ítéletével, hanem személyében támogatja az elkövetőt. A támogatók tehát önmagukat képviselik, de nyilvánvalóan behozzák az őket felkérő érintetthez fűződő erős érzelmi kötődésüket, felelősségérzetüket is a folyamatba, és saját érzéseik, gondolataik megjelenítésével további erőforrásokat jelentenek a konfliktus megoldásához. Sajátos pozíciójukból adódóan gyakran ők képesek a legkreatívabb és legadekvátabb javaslatok megfogalmazására.

- Kitágítja az érintettek körét, vagyis nemcsak a helyzet közvetlen résztvevőivel dolgozik, hanem mindazokkal, akikre az adott konfliktus valamilyen formában érintett. Így megmutatja a tettek tényleges súlyát, és kompetenciát ad a tágabb közösségnek, hogy visszajelzést adjon és megvédje normáit; egyúttal a normák „megszemélyesítésével” segít az elkövetőnek a belátásig való eljutásban.

- Maga a helyzet szolgál példával és pozitív tapasztalattal az elfogadás, hatékony kommunikáció és együttműködés megtapasztalására. A konferenciabeszélgetést vezető segítő a helyzetet csak „facilitálja”, azaz támogató jelenlétével segíti, hogy az érintettek saját maguk alkossák meg a megállapodást.

A resztoratív  konfliktuskezelés módszerei közül álláspontom szerint a konferencia-beszélgetés alkalmas lehetne a fent leírt konfliktus kezelésére.

A konferencia összehívását kezdeményezhetné: a napközis tanítónő , az érintett tanulók osztályfőnökei , vagy az igazgatónő.

A konferencia kiindulópontja és központi témája a fent leírt meghatározott esetnek kell lennie.

A konferencia előkészítése

A résztvevők körét a felkért  facilitátor állítja össze. A folyamat  az elkövetők megkeresésével, részvételi hajlandóságának tisztázásával indul. Az elkövetők megnevezik támogatóikat ( szülők, barátok, osztálytársak , pedagógus, stb.) , akiket szintén a facilitátor kér fel. Ugyancsak a facilitátor gondoskodik arról, hogy az eset más érintettjei (napközis tanítónő, osztályfőnökök, igazgató, napközis társak ) is jelen legyenek.  Az előkészítés során a facilitátor röviden, néhány mondatban ismerteti az eljárást.

A konferencia

A konferencia a szabályokat ismertető rövid bevezetővel kezdődik.
A  történtek felelevenítése meghatározott kérdések alapján zajlik. A  résztvevőknek felteendő kérdések:
Elkövetők
Mi történt?
Mit éreztél akkor?
Mit gondolsz erről azóta?
Szerinted kiket érintett ez az esemény?
Hogyan érintette őket?
Áldozatok
Mi volt a reakciód az esemény megtörténtekor?
Milyen érzéseid vannak a történtekkel kapcsolatban?
Mi volt a legnehezebb dolog az egész történetben?
Hogyan reagált a környezeted, amikor meghallották, hogy mi történt?
Az áldozat támogatói
Mire gondoltál, amikor értesültél az eseményekről?
Most mit érzel a történtekkel kapcsolatban?
Mi volt a legnehezebb a számodra a történetben?
Mit gondolsz, mi a legfontosabb a történetben?
Más „érintettek”;
Mennyiben érintett a történet?
Mire gondoltál, amikor értesültél az eseményekről?
Most mit érzel a történtekkel kapcsolatban?
Mi volt a legnehezebb a számodra a történetben?
Mit gondolsz, mi a legfontosabb a történetben?
Az elkövető támogatói
A támogatóként megjelent szülőtől, nevelőtől meg kell kérdezni, miután idáig a gyermekét érintő súlyos vádakat hallott:
Ez nagyon nehéz lehetett az Ön számára… Szeretne erről beszélni?
Mire gondolt, amikor értesült az eseményekről?
Most mit érez a történtekkel kapcsolatban?
Mi volt a legnehezebb az Ön számára a történetben?
Mit gondol, mi a legfontosabb a történetben?

A körkérdéseknél  zajlik a történtek újraélése , és a szereplők érzelmeinek megjelenítése a közös térben, az érzelmek kölcsönös megélése és megértése által. A megoldásról való konzultáció során a történet egyre inkább megtisztul az érzelmektől, és  az egyéni sérelmek és megélések felől  a közös megoldás keresése felé tolódik el a hangsúly. A megoldás egyes elemeinek konkretizálása, tisztázása már konstruktív együttműködésben zajlik.

Összegzés

Amennyiben a konferencia végére a résztvevőknek sikerülne   minden érintett számára  elfogadható megoldást kidolgozniuk,  azzal nemcsak a konkrét konfliktusba keveredett iskolai napközis  közösség   , hanem az iskolai  közösség  egésze is nyerhetne. Az iskolai közösség  ugyanis azt élhetné  meg, hogy tagjainak egy része konfliktusba keveredett, majd azt minden érintett megelégedésére  képes volt  rendezni . S mivel hasonló eset bárkivel megtörténhet, az ilyen pozitív történeteknek komoly megerősítő, kohéziót növelő hatásuk van a közösség egésze számára.

Irodalomjegyzék
1.FELLEGI BORBÁLA: Út a megbékéléshez Napvilág kiadó 2009.
2. NEGREA VIDIA:   Konfliktuskezelés és közösségépítés resztoratív gyakorlatokkal
 Kölcsönhatások Az iskolai agresszió megelőzésének és kezelésének többszempontú megközelítése, Fótiné Németh Margit (felelős szerk), Budapest, 2010
3.Tanári létkérdések. Kézikönyv gyakorló pedagógusoknak, osztályfőnököknek. RAABE Kiadó, 2006.
4.Bob Costello, Joshua Wachtel és Ted Wachtel: A resztoratív gyakorlatok kézikönyve tanárok, nevelők és az iskolák vezetői számára