Az eset leírása, belső dinamikája

A  2000-es évek elején egy nagydarab, szakállas fiatalember jelent meg az egyik budapesti egyetem hallgatói önkormányzat elnökének irodájában. Arra volt kíváncsi, érdekelné-e az elnököt egy, az egyik gólyatáborral kapcsolatos sikkasztási ügy. A fiatalember Artúr volt, immáron több mint egy évtizede a gólyatábor egy visszatérő, ikonikus szereplője. Elmondása alapján az egyik főszervező, György az ebéd- és vacsoramegrendelések manipulálásával alighanem több tízezer forintot tett zsebre.

Az eset értékeléséhez részletesen ismerni kell a gólyatáborok szerepét, illetve a hallgatói önkormányzat működésének dinamikáját. Magyarországon a hallgatói önkormányzatok (HÖK) – a vonatkozó törvényi szabályozás definíciója szerint is – alulról szerveződő, autonóm csoportok, amelyek ugyanakkor igen jelentős szavazati súllyal lehetnek jelen az intézmény döntéshozó testületeiben. Egyetértési joggal rendelkeznek a hallgatókat érintő szabályzatok kérdésében, illetve közvetve (a szociális, illetve a tanulmányi ösztöndíjak esetében) vagy közvetlenül (a működésüket biztosító intézményi támogatások és egyéb bevételek) sok millió forint felett rendelkeznek. Működésüket ugyanakkor maguknak kell megszervezniük. Már a törvényiben előírt feladatok is rengeteg, a tanulmányok mellett csak igen komoly időráfordítással elvégezhető munkát jelentenek. Ehhez járulnak hozzá a közösség, az egyetemi identitás kiépítését és megerősítését szolgáló kezdeményezésekkel (egyetemi lap, különböző rendezvények) járó többletkötelezettségek. A törvényi szabályozás ráadásul azt is előírja, hogy a HÖK  választott képviselőinek megválasztásakor a részvételi arány érjen el egy bizonyos mértéket.

Mindenképpen létfontosságú tehát, hogy a hallgatóknak legalább egy része ne csak tanulmányaiban, de az egyetemi közéletben is aktív legyen. Az egyre nagyobb hallgatói létszámok és az egyetemi életforma változásai mellett ennek biztosítása egyre nehezebb feladat. A közösségépítés elsődleges terepei így a gólyatáborok lettek – lényegében ez az egyetlen rendezvény, ahol a hallgatói önkormányzatoknak módjában áll elérni a hallgatók nagy részét, illetve ahol lehetőség nyílik érdeklődésük felkeltésére a közéleti tevékenység iránt. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a hallgatói önkormányzat itt még saját magát is kedvező színben láttathatja – a hallgatói önkormányzatok megítélése ugyanis jellemzően nem túl jó, rendszeresek a korrupcióról, hatalmi visszaélésekről szóló pletykák. Ezek a vélekedések (legalábbis a szóban forgó HÖK esetében) az esetek kisebb részében megalapozottak, az esetek nagy részében egyszerűen csak információhiányból, az egyetem működésének nem kellő megértéséből fakadnak.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a hallgatói önkormányzatok gazdálkodása sem kellően transzparens. A HÖK-ök működését nem feltétlenül támogató egyetemi vezetés ugyanis minden lehetőséget igyekszik kihasználni az önkormányzatok kétségkívül igen jelentős befolyásának csökkentésére; ennek megfelelően a lehető legrugalmatlanabb például az önkormányzat költségvetésének felhasználásában is. További, a magyar realitásokkal szoros összefüggésben álló tény, hogy egy külső helyszínen (a jelen esetben: északkelet-Magyarországon) tartott gólyatábort szinte lehetetlen úgy megszervezni, hogy minden költségről rendelkezésre álljon szabályos bizonylat. A HÖK-ök többsége így kifejlesztette azokat a pénzügyi technikákat, amellyel az egyetemi költségvetés megkerülhető – ez a helyzet ugyanakkor fokozott felelősséget jelent a pénzt kezelő kollégák felé. Egy sikkasztási ügy nem csak az önkormányzatnak, illetve, a példánál maradva, a tábor résztvevőinek jelent forintosítható kárt, hanem az önkormányzat presztízsét is súlyosan rombolja.

Az eset elvi mediálhatósága

Ezen a ponton érdemes jelezni: az eset a hagyományos, büntetőjogi eszközökkel eleve kezelhetetlen lett volna. A konfliktus végül hivatalos egyetemi fegyelmi eljárásba torkollott; a fegyelmi testület a bizonyítékokat nem találta kellően meggyőzőnek és nem tett rendőrségi feljelentést. Annak ellenére sem, hogy a „tettes” korábban informális üléseken többször is elismerte és módszertanában is részletesen feltárta az esetet – a fegyelmi tárgyaláson ugyanis egyáltalán nem kívánt megszólalni, az ügyben betöltött szerepéről nyilatkozni, objektív bizonyíték pedig gyakorlatilag egyáltalán nem állt rendelkezésre.

Informálisan azonban az eset hónapokig foglalkoztatta az önkormányzatot, számos ülést tartott, ahol szembesítette a tettest tettének következményeivel. A konfliktus feloldása az ülések szervezésében, vezetésében elkövetett módszertani hibák miatt annak ellenére sem jelentett semmiféle katarzist nem jelentett egyik résztvevő számára sem, hogy a tettes ezen alkalmakkor többször is elismerte, amit tett.

Az első és legfontosabb hiba mindenképpen az volt, hogy pártatlan személy nem került bevonásra az eset tisztázásába; érzelmi szinten pedig a HÖK valamennyi tisztségviselője érintve volt. Részben mert György az eset kiderüléséig az önkormányzat egy különösen aktív tagja volt; részben pedig azért, mert az üggyel beigazolódni látszódtak az önkormányzatot rendszeresen érő vádak korrupcióról, hűtlen kezelésről. Fennállt a veszélye annak, hogy az önkormányzat a hallgatók előtt is hiteltelenné válik, az ügy komoly adu lehetett volna az önkormányzattal nem szimpatizáló oktatói réteg kezében. A gólyatábor hagyományos közösségépítő funkciója is veszélybe került. (Az ügy érdekessége, hogy a sikkasztás azokat érintette a legkevésbé negatívan, akiknek a pénzét az elkövető elvette: a rutinos résztvevők kivételével nem tudták, a befizetett pénzért milyen ellátásra számíthatnak, így nem voltak csalódottak a kisebb, rosszabb minőségű adagok miatt.)

Pártatlan személy hiányában nem volt, aki előzetes konzultációkat folytathatott volna Györggyel, illetve a „sértettekkel”; ennek megfelelően így az ügy valamennyi szereplője magára maradt frusztrációival, kétségeivel. Ráadásul senkinek sem volt tapasztalata hasonló ügyek kezelésében. Resztoratív technikák alkalmazása esetén egy áldozat-elkövető modellben  megvalósuló mediáció alapvetően változtathatott volna az eljárás kimenetelén. Egyértelműen arra lett volna szükség, hogy egy kívülálló, érzelmileg nem érintett személy, mások bevonása nélkül előzetesen közvetíthessen a felek között annak érdekében, hogy érdemi megoldás születhessen az esetre.

A konfliktus lefolyása, következmények

Az előzetes konzultációk hiánya a révén az elkövető, illetve az áldozatok találkozója során az összes lehetséges negatív következmény megvalósult. A tettes nem a valódi megbánás, hanem a semlegesítés szándékával jelent meg a megbeszéléseken, ahol őt bosszúra szomjazó és mégis tehetetlen, az eljárás során csak még jobban megalázott áldozatok fogadták. Az informális bizonyítékok arra ugyan bőven elegendőek voltak, hogy György elismerje: valóban manipulált a költségekkel, mi több (később csak részben beváltott) ígéretet tett arra, hogy az okozott kárt megtéríti. Ugyanakkor végig relativizálni igyekezett a történteket, korábbi, a közösség szervezése érdekében tett érdemeivel próbálta annullálni a sikkasztás következményeit (ezzel az érvelésével valójában meglevő érdemeit is visszamenőlegesen érvénytelenítette). Hivatkozott arra, hogy tudomása szerint a sikkasztás az egész önkormányzatban bevett gyakorlat – ezzel további érzelmi sérelmeket okozva az ügy amúgy is felkavart résztvevőinek.

Másik részről, a „sértetteknek” semmiféle koncepciója nem volt arra nézve, hogyan lehetne az elkövetőt a közösségbe visszafogadni. A közösség saját erejéből mindössze arra volt képes, hogy órákon keresztül, újra és újra szembesítse Györgyöt tettével és a bizonyítékokkal; aki, bár többszörösen és súlyosan meg volt alázva, pontosan tudta, semmit sem nyerne azzal, hogy bűnbánatot tanúsít vagy megpróbálja tettét érdemben is jóvá tenni. Ilyen légkörben semmiféle érdemi megegyezésre nem kerülhetett sor. Egy feszült kérdésváltást követően György kényszeredetten kötelezettséget vállalt arra, hogy az okozott kárt megtéríti, majd egy kisebb összeg visszafizetése után távozott a közösségből; a hivatalos – formailag felmentéssel végződő – fegyelmi tárgyalás után nem sokkal egyetemi tanulmányait is megszakította. Ez még akkor is lehetetlenné tette volna az utókövetést, ha lett volna valamiféle megegyezés.

Egyértelműen kimondható tehát, hogy az eljárás során a kiépült társadalmi kötelékek hasznosítása sem történhetett meg. Mivel a találkozóra nem egyenrangú felek megbeszéléseként, hanem az ismételt megalázás nem is titkolt szándékával került sor, ezért ezek a találkozók nemhogy a konfliktus feloldásához nem járultak hozzá, de el is mérgesítették azt.

Mindenképpen érdemes megjegyezni, György ezeken a megbeszéléseken annak ellenére vett részt, hogy erre semmiféle formális, jogi kötelezettsége nem volt. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy beismerése hiányában az összegyűjtött bizonyítékok (néhány, a hallgatói önkormányzat számítógépén megtalált, minden valószínűség szerint, de objektíven nem bizonyíthatóan György által készített, a sikkasztás számításait tartalmazó fájl) nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy akár a fegyelmi eljárás vétkesnek mondja ki. Legkésőbb az első beszélgetés után teljesen nyilvánvaló kellett, hogy legyen számára az is, hogy a közösség nem mutat hajlandóságot arra, hogy visszafogadja őt. Az, hogy mindezek ellenére is vállalta az újabb tortúrákat, akár azt is jelenthette, hogy kifejezetten posztkonvencionális szinten közelítette meg az esetet: hiszen sem a büntetés enyhítése, sem a közösségnek való megfelelés nem vetődhetett fel valós motivációként; sokkal inkább arról lehetett szó, hogy egyszeri megtévedésről volt szó, aminek tényleges súlyát utólag nagyon is fel tudta mérni. Ugyanakkor nem kapta meg a szükséges segítséget ahhoz, hogy érdemi megbánást tanúsíthathasson.

Az eljárás teljesen elhibázott volta miatt nehéz megítélni, milyen feloldás születhetett volna. A tény az, hogy az önkormányzat egy karizmatikus, a közösségért korábban szervező munkájával sokat tevő tagjának úgy kellett távoznia, hogy ez végül senkinek sem jelentett semmiféle megnyugvást. Alighanem az ügy professzionális, higgadtabb kezelésével lehetőség lett volna arra, hogy György – például további feladatok vállalásával – hosszú távon bebizonyíthassa, hogy egyszeri megtévedése ellenére mégiscsak méltó a  bizalomra. Az önkormányzat pedig toleranciából és konfliktuskezelésből mutathatott volna példát.