2010. őszén különös hír kezdett keringeni egy kis falusi közösségben. Volt aki elhitte, volt aki nem, de kétségtelenül ízes hírcsemegét jelentett az álmos falucska „mindenről-mindig-mindent tudni akaró” lakosságának. A történet ismerete nélkül a lakosság részéről elhangzó érdeklődő kérdések (már megelőlegző módon) kifejezetten  megtorló jellegűek voltak: Ki tette? Miért tette? Ki fog dönteni? Mit érdemel? (H.Zehr nyomán, 2002.) Ezekre a kérdésekre egy kis faluközösségen belül csak büntető jellegű válaszok születhetnek, rombolva ezzel a közösség egységét is. Ám ha helyreállító jellegű megfogalmazásban kerül megtárgyalásra ugyanaz a téma (akár csak  - legalább -  baráti körben), akkor inkább közösségőrző már a téma felvetése is. Ebben az esetben a Mi történt? Kit érintett? Hogyan érintette? Mit kell tenni, hogy a dolgok rendbejöjjenek? kérdésekkel lehet ezt segíteni. Amikor a sértett 14 éves fiú édesanyja kisebb nyilvános körben elpanaszolta történetüket, igyekeztem helyreállító jellegű kérdésekkel terelgetni a beszélgetést a lehetséges megoldás felé, bár természetesen erre egy fodrászatban nem igazán nyílt megfelelő lehetőség. Mégis bízom abban, hogy új irányt vettek gondolatai… A kapcsolatok helyreállása itt kezdődik.

A történet

Az egyik őszi csütörtöki napon, a koradélutáni órákban Mariannt fiának iskolájából telefonon keresték. Sejtette, hogy valami gond lehet…  Az fia egyik tanára kérte, hogy jöjjön el gyermekéért az iskolába , mert nem érzi jól magát, sőt kifejezetten rosszul van. Az édesanya azonnal autóba szállt és sietett haza budapesti munkahelyéről. Az iskolához érve megkönnyebbülve látta, hogy fia (Jonatán) már viszonylag jól van. Az iskolában elmondták, hogy Jonatán az utolsó tanórán lett rosszul, de már megvizsgálta a falu gyermekorvosa, aki légzési problémáira egy görcsoldó injekciót is adott. Ijedten, de bizakodva indultak haza. Az általában jó kedvű, aktív fiú azonban egész délután leverten feküdt, fájlalta szemét, fejét, általános rossz közérzetre panaszkodott. Ez az állapot estére sem javult, sőt fokozódott, így másnap reggel Mariann testvérével (aki a váci kórházban dolgozott és épp munkába indult) átutaztak a kórházba, kivizsgálásban reménykedve. Először ugyan elutasították a jelentkező beteget (mert nem ide tartozott területileg), de látva állapotát, az egyik orvos azt javasolta, mégis vizsgálják meg az ambulancián és semmiképp ne küldjék tovább. „Ha útközben valami gond lesz, minket tehetnek felelőssé.”- mondta és azonnal vizsgálni kezdte Jonatánt, akinek  - mint kiderült - ekkor rendkívül magas volt a vérnyomása. Az orvos kérdésére Jonatán részletesen beszámolt rosszullétének kezdeti körülményeiről: kémia órán egy kísérlet során véletlenül belélegzett egy idegen anyagot és mikor köhögni kezdett, kérte a tanárnőt, hogy hadd menjen ki az asztmájára használt aeroszolos gyógyszeréért. A tanárnő azonban nem engedte ki. Pár perc múlva kicsengettek az óráról, akkor gyorsan használta az inhalációs aeroszolt, de a köhögés, ami már fulladássá erősödött ,  nem múlt el, ezért kihívták a gyermekorvost, aki adott neki egy injekciót. Aznap délután erős fej- és szemfájdalom, valamint általános rossz közérzet miatt végig feküdt, de légzése rendbejött. A váci orvos (ezt hallva) megvizsgálta a szemét magas vérnyomás okozta szemér- megpattanás miatti látásromlást is diagnosztizált. Itt megkapta az egyéb megfelelő kezelést is, szemüvegkészíttetést javasoltak a 14 éves fiúnak valamint kontrolldátumot kaptak. Az orvos javaslatára Mariannék (nem kis tárgyalástechnikai bravúr által: még aznap) elindították a szemüvegkészíttetés folyamatát, mivel a következő héten a megye egyik legerősebb gimnáziumába akart felvételizni a kitűnő tanuló fiú. A felvételi vizsgán kívül más nagy eseményre is készült: egy fontos vízilabda mérkőzésre. Sok éve vízilabda edzésekre járt, kimagasló eredményei voltak, szép sport-jövőt jósoltak neki. A kémiaórán szerzett sérülése miatt azonban szemüveges lett és (mint később kiderült) ez nem csak a jelentős meccsről okozta lemaradását, hanem megzökkentette szép sport-pályafutását. Igaz, Mariann  próbált olyan kontaklencsét szerezni, amit vízi sportoknál is lehet használni, de valamilyen okból (talán a fiú fiatal életkora miatt) ezt nem javasolták a szakemberek, szemüvegben viszont nehezített, sőt így egy ideig lehetetlen számára a vízi játék. Végül Jonatánnak egy időre fel kellett függesztenie a vízilabdázást. Talán végleg elveszítette az esélyt, hogy profi szinten űzze kedvenc sportját. Ki tudja, később hogyan alakul majd szépen induló sportpályája…

Nagy szenvedés vagy még nagyobb szenvedés?

Mariann úgy döntött, nem megy bíróságra pereskedni. Ezt azzal indokolta, hogy jól ismeri a kémiatanárt, akinek szintén van két gyereke… nem akarja  „kivenni az anya kezéből a kenyeret”. Úgy véli, jobb ezt a szenvedést eltűrni, mint még nagyobbá duzzasztani egy hosszan elnyúló pereskedéssel. Mindketten ebben a faluban születtek, itt vannak gyökereik, így a közösségben szeretnék folytatni életüket ezután is, ezért jobbnak látja ezt a látszat-békét.
Kérdés: mi a nagyobb szenvedés: a pereskedés, vagy a csendes gyűlölködés?

Vajon létezik harmadik út?

Igen, létezik harmadik út:

Resztoratív eljárás

A resztoratív eljárások Magyarországi alkalmazásai közül (Közösségek, Gyermek- és családvédelem, Oktatás, Bűnmegelőzés, Büntetőeljárás, Büntetővégrehajtás) két területhez is besorolható az eset. Egyrészt közösségi területre, másrészt oktatási (fegyelmi tárgyalás helyett is). Sőt akár még a gyermekvédelmi területet is érintheti.
McCold-i  összefüggésben elmondható, hogy ebben a történetben is a resztoratív eljárás segítene az érzelmi sérülések meggyógyításában és kapcsolatok javításában. Lehetőséget teremtene minden érintettnek a kommunikációra, megismerhetnék egymás gondolatait, érzéseit és szükségeit. Ezen túlmenően esély lenne az érzelmi sebek kezelésére és közösen, mindenki által elfogadható jóvátételre, végleges rendezésre is. Ezek nem valósulhatnak meg sem a büntető jellegű, sem az elhanyagoló, sem pedig a megengedő  szociális fegyelmezési sémában. A resztoratív eljárában magas kontroll mellett, de magas támogatással kerülhet közös asztalra egy-egy  téma. (Glasser -1969. nyomán McCold és Ted Wachtel -1997.) A resztoratív gyakorlatokban megvalósulhat az elkövető felelősségvállalása,  az áldozati jóvátétel, valamint a gondoskodó közösség kibékítése.
/ Negrea Vidia, Para?digmaVÁLTÁS! Konferencia, 2010.november 30./

Az elkövető felelősségvállalása

A kis falusi közösségben elterjedt valós és valótlan hírek miatt a kémiatanárnő stigmatizálási folyamatba került, ami mindenképp szégyennel jár. A cselekmény konkrét következményainek ismerete nélkül, és az ehhez kapcsolódó felelősségének felmérése nélkül kizárólag a falu stigmatizáló légköre nem segíti az elkövetőt a közös megoldás keresésében, de ez a közösségi nyomás válthat ki olyan szégyenreakciót is, ami inkább egyfajta „bűnvalláshoz” hasonlít. (Itt említeném meg Donald Nathanson szégyen iránytűjét. A 4 irányból – visszavonulás, elkerülés, mások támadása, önvádlás – ebben a történetben  általam nem ismert pontosan az elkövető viszonyulása.)  A resztoratív eljárás egyik nagy előnye, hogy egy külső személy adja, garantálja a közösen megismert és elfogadott kommunkiciás keretet. Így tettes és áldozat is biztonságban érezheti magát.  Mind a fiú, mind édesanyja, mind pedig a kémiatanár elmondhatná akkori és jelenlegi érzéseit, gondolatait ill. beszélhetnének a következményekről is.  Az elkövető esetében itt is igaz: „A szégyen feszültségének a személyiség fejlődését leginkább segítő megoldása a szégyen másokkal való megosztása. (Az emberi kötődések erősségének egyik fontos mutatója az önfeltárás mértéke, mennyire vagyunk képesek a kudarcok, a szégyenteljesnek vélt történések megosztására a kinevetés, lebecsülés kockázata nélkül.) A szégyen bevallása a másiknak lehetőséget ad nagylelkű, empatikus reakcióra, a szégyent megélő fél pedig megértheti, hogy kudarcaival együtt elfogadják.” Horváth-Szabó Katalin

A resztoratív eljárások kommunikációs csatornája esélyt ad az elkövetőnek  álláspontja, viszonyulása feltárására abban a reményben, hogy a sértett fél  „Talán megérti és tovább tud lépni az életében.” (31 éves betöréses rablásért elítélt férfi, Fellegi Borbála: Út a megbékéléshez)

Áldozati  jóvátétel

Mariann elsősorban őszinte bocsánatkérést várna. Fontosnak gondolná a helyzet békés tisztázását amiatt is, mert a helyi orvos is bevonódott az ügybe, így már nem csak iskolai hírként, hanem egészségügyi hírként terjed mindenféle  a fiáról, ezt kínosnak érzi. Talán jóvátételként elfogadná a hirtelen szükségessé váló gyógyszeres kezelés és szemüvegkészíttetés költségeinek megtérítését, vagy abból való részvállalást az elkövető részéről. De mindenképp az jelentené számára a kapcsolat helyreállítását, ha legalább együttérzéssel, mély bocsánatkéréssel fordulna fia felé a tanárnő.

A közösség egyensúlyának helyreállítása

Igaz hírek, pletykák keveredése, valamint pártoskodás, stigmatizálás, erős érzelmi reakciók, messzemenő következtetések (időben előre és vissza egyaránt) – mind jellemzik a felbolydult közösséget.

Ez túlmutat a konkrét story-n, már az iskola felé érzett bizalom a tét! Ezért mindenképp érdemes lenne tágabb körben, minden stakeholder (vagy azok képviselőinek) bevonásával létrehívni a megbeszélést, nem feledve Tomkins elméletét: A közösségben a lehető legtöbb pozitív érzelem és negatív érzelem jön felszínre. Cél: a legtöbb pozitív és a lehető legkevesebb (kontrolált) negatív ézrzésnek teret, időt hagyni a resztoratív folyamat során.

A resztoratív szemlélet alkalmazása a konfliktusmegoldásban akár (legteljesebb módon) lakóközösségi szintű kezdeményezés során, akár iskolai szintű felvállalással is indulhatna.

Várható nehézségek

- Az elkövető esetleg nem együttműködő (hárítja a felelősséget)
- A sértett (fiú) fél a következményektől, nem akar „ügyet”
- Az édesanya a látszatbékében szeretné kiteljesíteni mártírságát és bosszúból panaszkodik mindenkinek
- Az iskola bevonódásával gyorsan, de nem teljesen zárul le a beszélgetés (esetleg csak az iskola hírneve a fontos?)
- A túlságosan zárt faluközösség bevonása nem sikerül és így arról leváló kérdés marad (részleges megoldás?integrációs kérdések)

A resztoratív eljárás alappillérei

Előkészítés
Minden érintettel személyes kapcsolatfelvételt jelent. Itt dől el, hogy ebben az esetben a resztoratív módszerek mely formája lesz célravezető. kérdés: mindenki nyitott-e a rendezés ilyen módjára? A felek bizalmát felébresztve, garantálni kell biztonságukat a folyamatban. Ez itt is fontos lesz.

Megbeszélés
Erre alkalmas, bár szokatlan helyszín lehet a fodrászat, ahová mindkét hölgy szívesen jár. Itt elég tér is van a beszélgetéshez és mindenképp semleges helynek tekinthető. Az ülésrend fontos, de ismerve a szereplőket, ruhára tehető névcímke helyett is  egy bemutató körrel lenne érdemes kezdeni. Az  előre ismertetett sorrend biztonságot ad mindenkinek. A megbeszélés menete, szerkezete és jellege attól fűgg, hogy az előkészítő megbeszélés során mely formát, keretet látjuk alkalmasnak a helyzet megoldására.

Megállapodás
Faluszinten bevett szokás egyébként is, ezért nem lenne idegen a felek számára ebben a szituációban sem. Írásban rögzítendő, aláírandó.
Ennek leírása idején asztalra kerülhetnének a híres falusi rétesek, amiket mindig a közösségi eseményekhez kötnek és ami pozitív érzéseket kelt, ekkor remélhetőleg beindul a természetes élet-kommunikáció is.

Utánkövetés
A folyamatvezető feladata lehet, de ettől függetlenül a közösség ezt önként és örömmel megteszi – ha kell, ha nem.

Lehetséges kimenetel

A legnegatívabb: Óriási ízes falusi botrány (rétessel), de eredmény nélkül

A legpozitívabb: a tanárnő tanul az esetből és újra befogadja a szívébe a közösség, helyreáll a két hölgy kapcsolata, a fiú is megnyugszik, az iskola megőrzi jóhírét, a faluban ismét béke lesz.

Akár Resztoratív Konferenciamodell keretein belül, akár Családi Döntéshozatali mintával, de mindenképp megoldhatónak gondolom a fenti valós és lezáratlan esetet.