Életemben talán először, most nem kezdenék dolgozatot egy rövidebb-hosszabb bevezetővel, inkább leírom, magát az eseményt amennyire objektívan csak tudom, majd megpróbálom elemezni a részleteket és vázolni a lehetséges kimeneteleket.

2008-ban történt, hogy friss egyetemistaként, vidékről utaztam vissza Budapestre. Akkor már 2-3 hete felköltöztem, viszont volt néhány dolog, amit ide kellett hoznom, ezért két nagy utazótáskával és egy laptop tokkal egyensúlyoztam magam végig különféle tömegközlekedési eszközökön, mire végre eljutottam a Petőfi híd, Budai hídfőjéhez, ahonnan már csak egy négy megállós buszút választott el az új otthonomtól. Sötétedett már, a buszmegállóban nem volt senki, ezért leültem, közben zenét hallgattam. A szemem sarkából láttam, ahogy egy nálam 2-3 évvel idősebb srác leül a mellém. Nem is tulajdonítottam neki különösebb figyelmet, majd pár perc múlva elővettem a telefonomat és zeneszámot váltottam. Amint eltettem a telefonomat (alsóközép kategóriásnak számított akkoriban), mutatta, hogy vegyem ki a fülhallgatót a fülemből. Én így is tettem és az akkori naiv énem, már szinte hallotta is a várt kérdést, ami valahogy így hangzott: mikor indul a busz? Azonban ettől némileg eltérő dolgot mondott, mégpedig azt, hogy adjam oda a telefonomat. Meglepődésemben csak annyit kérdeztem, hogy mi van? Erre válaszként ő azt mondta, hogy ha nem adom neki oda három másodpercen belül, akkor hasba fog szúrni a késével. Nagy meglepődésemben csak annyit tudtam mondani, hogy várjon, de ő hangosan elkezdte számolni a másodperceket. A „kettőnél” egyszerűen nem tudtam mit tenni a nyomás alatt, odaadtam neki a telefonomat, ő pedig villámgyorsan eltűnt az éjszakában, szinte azt sem láttam, hogy merre megy. Ironikus módon, szinte ezzel egy időben beállt a busz a buszmegállóba. Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy felszálltam rá, de a buszajtó becsukódásától számítva az albérlet ajtajáig teljesen leblokkoltam. Mivel a lakótársam csak egy-két órával később érkezett, így még értesíteni sem tudtam senkit, de talán nem is akartam, próbáltam feldolgozni, hogy mi is történt. Amikor megérkezett az említett lakótárs elmondtam neki a történetet és megkértem, adja oda a telefonját, hogy legalább haza telefonálhassak. Erre ő kinevetett, majd a rendkívül együtt érző „balf*sz” kifejezést használva odaadta a telefonját. Másnap bementem a XI. kerületi rendőrkapitányságra és feljelentést tettem. A jegyzőkönyvet felvették, a srácot viszont soha nem találták meg.

A történet röviden ennyi. A helyzetem pedig meglehetősen furcsa, hiszen most, gépelés közben egyszerre kell lennem a képzeletbeli mediáció mediátora, az elkövető, akit nem ismerek és az akkori sértett, amiről nem sok emlékem maradt. Viszont van pár határozott emlékem és elképzelésem, amibe lehet kapaszkodni, és amik alapján el tudom mondani, hogy mi történhetett volna. Tegyük fel, hogy az illetőt megtalálta a rendőrség és ügyészi javaslatra mediációra küldik az ügyet. Mert igenis lett volna tere és helye a mediációnak, le is írom röviden, hogy miért. Nem is tudom, hogy milyen tényállás merítené ki leginkább az esetet, de sérülés, dulakodás nem történt. Továbbá fontos megemlíteni egy olyan részletet is, ami tisztán megmaradt az emlékezetemben, mégpedig az, hogy a srác láthatóan majdnem annyira izgult, mint én. Továbbá elég amatőr felfogásra vall az is, hogy csak a telefonomat vitte el, hiszen a nyakamban ott lógott a laptop táskám, a zsebemben pedig kéthavi lakbér. Éppen ezért arra gondoltam, hogy valószínűleg ez volt az első bűnelkövetése vagy valamiféle beavatási szertartás. Elkövető, élete első bűncselekményével. Elég jó lehetőség a mediációra.
 
Kenneth Boulding szerint a konfliktus nem más, mint összeütközés emberek vagy csoportok között, akkor, amikor nem kapják meg, amit akarnak és korlátozást élnek meg. Ilyenkor olyan célokat szeretnénk elérni és olyan javakat szeretnénk megszerezni, amelyek akár ténylegesen, akár látszólag nem érhetőek el mindenki számára. Ha közvetlenül nem is, de ez a definíció nagyon jól leírja azt, ami történt. Abban azonban már nem vagyok teljesen biztos, hogy ez milyen okokat és érdekeket rejt magában. Érdek alapú konfliktus? Hatalom alapú konfliktus? Netán érték alapú vagy szituatív konfliktus? Hiszen nem tudom az elkövetőnek milyen érdekei fűződtek a tetthez, azt viszont tudom, hogy nekem mit okozott ezzel. A csekély anyagi kár mellett jelentős lelki kárt éreztem utána. Nagyon hosszú időre megrendült a hitem és a bizalmam a biztonságban, a szabadságban és az idegenekben. Mondhatni kisebb paradigmaváltáson kellett átesnem, hogy fel tudjam dolgozni a történteket. És nem azért, mert valaki megfenyegetett, hanem azért, mert (bár biztosan sohasem fogom ezt megtudni) úgy éreztem, hogy akkor tényleg meghalhatok, vagy megölhetnek, ha nem működök együtt. Úgy gondolom, hogy a mediáció pont az ilyen érzelmi és lelki alapú konfliktusokban lehet nagyon életképes alternatíva. Hiszen személyes példámból kiindulva, sokkal inkább vágytam kárpótlásra, semmint bosszúra.

Tegyük fel, hogy felkeresnek akkor annak ügyében, hogy részt vennék-e egy mediációs ülésen. Természetesen igent mondtam volna. A mediációs ülés formája valószínűleg a klasszikus, három résztvevős módszer lett volna. Abban azonban már nem vagyok biztos, hogy milyen formában lehetett volna elérni a mediációra jellemző, nyer-nyer típusú problémamegoldó együttműködést. Egy valamiben azonban biztos vagyok, még akkor is, ha csak elméletről beszélünk. Ez pedig az, hogy sokkal könnyebben fel tudtam volna dolgozni az esetet, ha találkozhatok az elkövetővel és megkérdezhetem, hogy mi szükség volt erre. Ha megkérdezhettem volna, hogy valóban képes lett volna többször is megszűrni abban az esetben, ha nem adom oda a telefonomat. Bár szintén nem tudhatom biztosan, de az eltelt idő biztonságos távlatából szemlélve úgy gondolom, hogy nem szúrt volna meg, legdurvább esetben is csak megütött volna, de akkoriban ezt nem láttam ennyire tisztán.

Egy többé-kevésbé konszenzusos definíció szerint a mediáció nem más, mint egy olyan konfliktuskezelési módszer, amelyben a részvevők egy független harmadik személy segítségével próbálnak megoldást találni a konfliktusra. A megoldás ebben az esetben csak olyan megegyezést jelenthet, ami az összes érdekelt fél számára elfogadható. Sajnos ebben az elméleti fejtegetésben nem tudom magam annyira átadni magam a mediátor szerepének, hogy tudjak mondani bármilyen olyan követelést vagy kérést, ami igazságos és hasznos lehet. A telefon árára nyilván igényt tartottam volna, már csak funkcionális szempontok miatt is, hiszen nem volt túl egyszerű heteken keresztül telefon nélkül létezni. Azonban annak ellenére, hogy akkor jóval dühösebb voltam, úgy gondolom, hogy szimplán az eset megbeszélése is kielégítette volna az igényeimet és megnyugtatott volna. Továbbá az elkövetőnek is jót tett volna, ha találkozik a sértettel és látja, hogy mit okozott a tettével, hiszen, ahogy azt már többször is leírtam, ebben az esetben nem a telefonkészülék hiánya volt a legsúlyosabb momentum. Abban az esetben, ha „lebukik” akkor a mediáció abban az esetben is hasznosabb lett volna számára, mert lehet, hogy egy meggondolatlan cselekedet miatt esetlegesen börtönbe kellett volna vonulnia. És egy hasonló esetben úgy gondolom, nagyon jó hatással lehet az illető bűnüldözői karrierjére az, ha látja a tettének következményét.

Ahogyan azt már leírtam a dolgozatban, az eset után feljelentést tettem. Amennyire vissza tudok emlékezni egyáltalán nem a bosszúvágy hajtott és abban is biztos voltam, hogy az általam elmondott csekély információ alapján nem fogják tudni elkapni az elkövetőt. Egyedül azért cselekedtem így, mert abban bíztam, hogy a járőrök majd nagyobb figyelmet szentelnek annak a környéknek, ahol történt az eset, és ami nem arról híres, hogy túl sok bűncselekmény történne. Reméltem, hogy a fokozott figyelem következtében nem kell másnak is átélnie azt, amit nekem. Azt hiszem talán kicsit naiv voltam. Az viszont bizonyos, hogy ha az elkövető részt vett volna egy mediáción sokkal kevesebb esély lett volna a bűnismétlésre és ez által másnak sem kellett volna tartania tőle. Ebből a szemszögből nézve nagyon is lett volna helye a mediációnak ebben az esetben.