Következő órán körbeültünk az osztállyal, a kör két szemben levő pontján a két lány (tudni kell még azt is róluk, hogy nem is olyan rég még elválaszthatatlan barátnők voltak).

Kértem, hogy mindegyik mondja el az előzményeket az ő szemszögéből, a másik pedig ne szóljon közbe.

Jenni elmondta, neki az volt a sérelme, hogy órán Evelin, csúnyán beszólt neki, „anyázott”, és ezért szakadt el nála a cérna.
Evelin szerint, a történet már régebben kezdődött, pár hete, amikor viccből eldugták Jenni uzsonnáját, amiért az nagyon megharagudott, és azóta is folyton piszkálja őt.

Ezután megkérdeztem az osztály véleményét, akik szerint, ha röviden akarnék fogalmazni, úgy tudnám összegezni a véleményüket, ez „vihar egy pohár vízben”.

Külön külön megkérdeztem a lányokat, hogy túl tudnának-e lépni a történteken, és ott folytatni, ahol a konfliktus előtt. Mindkét részről határozott NEM volt a válasz.

No akkor mondjatok egymásról 3-3 jó dolgot: Jennifer felsorolt 3 dolgot, már nem emlékszem pontosan mit (-Talán: segítőkész,…). Evelin: nem tudok ilyet mondani…

Nagyon kínos helyzet alakult ki, amit sürgősen menteni kellett, éreztem, hogy a teremben megáll a levegő, ezért megkértem az osztályt segítsenek. Nagy nehezen meglett a 3 jó dolog.

No akkor most mondjatok magatokról 3-3- rossz tulajdonságot. Ez már ment…
Ezek után újra megkérdeztem őket, hogy azt tudják-e vállalni, hogy ha nem is lesznek újra barátnők, de egy normális munkakapcsolatot fenn tudnak-e tartani? Ezt vállalhatónak tartották, és azóta is tartják.

Végül megkérdeztem az osztályt mi a véleményük az egészről:
Mivel maga a módszer nem volt ismeretlen előttük, több zűrös esetet beszéltünk meg már hasonlóképpen, azt mondták, sokkal jobb így megtárgyalni a dolgokat, mint fegyelmire menni, és utána is tovább utálkozni.

(Az esetre a Foresee klima+ projektje keretében Hadnagy Márta hívta fel a figyelmünket, írása erről és egy másik, hasonló esetről itt olvasható.)